Kinek a pap, kinek a papné.
Sokakat minden bizonnyal az izmok játéka ragad meg, mint az anatómiai szénrajzokon. Mást a lenyűgöző kreativitás, amellyel a Covid-időszak alatt a hatalmas farakást is mászófallá tudta tenni egy német sportember leleménye. A fotózás szerelmeseit a kompozíció nyűgözheti le, ahogyan az ég keskeny csíkja épp annyi helyet kap csak fenn, hogy minél monumentálisabbnak láttassa az egymásra halmozott rönkökből emelt falat – amelynek sötétbe vesző alja meg talányossá teszi annak valódi méreteit. S kétségtelenül tudatos művészi döntést sugall az is, hogy a középponttól kicsit jobbra kerül az ívben meghajló test, amely a végtagok geometriai rendje mellé épp annyi nyugtalanságot sodor, hogy a megállított pillanatot is mozgásként érzékeljük. És elismerően csettintünk: ez az ügyes legény aztán nem fog innen leesni.
De más is eszébe jut azoknak, akiknek a szeme előtt korábban elvonultak már más farakások képei is. Eszükbe jutnak a kivágott óriásfenyők sok emelet magasra tornyozott, háznyi halmainak teraszocskáin pózoló cserzett arcú, hiányos fogazatú, szutykos képű, csak ritkán vidám favágók, akikkel képeslapokon büszkélkednek az őket foglalkoztató erdővállalatok. Hadd tudja meg a művelt és postahasználó amerikai társadalom, hogy kiknek köszönheti a városai robbanásszerű fejlődéséhez szükséges építőanyagot a 19. század végén – majd a 20. század első évtizedeiben, amikor már hatalmas teherautók mögé kell végtelen hosszúságú platókat szerkeszteni, hogy arra egyesével felférjenek a gigantikus fatörzsek. S valószínűleg nem az örömtelen favágók, hanem okos marketingesek nevezték el ezeket a több méter átmérőjű, holtukban is méltóságteljes, akár negyven-ötven méteres utazó óriásokat fogpiszkálónak (toothpick) a képeslapokon.
Azóta sem telt el annyi idő, hogy a meggyalázott erdők pótolni tudták volna a matuzsálemeiket, a kitermelés pedig tart, szakadatlanul. Amazónia dzsungelei már nem csökkentik, hanem növelik a széndioxid-kibocsátást. Az erdőtelepítés már nem erdőnövesztés vagy erdőteremtés, hanem a jövedelemtermelési célú tarvágáshoz vezető út első lépése. Hősünk olyan farakást mászik meg épp, amely fűrészüzembe szállításra vár: a feldolgozásnak a Covid-időkben kialakult kapacitásgondjai miatt sokszoros árnövekedést realizálva a tulajdonosnak. S ha drágább a fa világpiaci ára, akkor mi mást tehet egy alulfinanszírozott, bevételre kötelezett állami erdészet, például az évi 300 ezer köbméter fát kitermelő Bakonyerdő? Kivágja a balatonfüredi Koloska-völgy 80–100 éves tölgyfáit, aktívan hozzájárulva a klímaváltozáshoz (hiszen az új növekmény csak 80–100 év múlva fogja elérni a frissiben elpusztított levegőtisztítási kapacitást).
Amikor tehát farakásokról készült lebilincselő képekben gyönyörködünk, olykor jusson eszünkbe, hogy azért a fa legjobb helye mégis az erdőben van. Növekedjen, vastagodjon, éljen, teremtsen talajt, nyújtson élőhelyet, tartson meg vizet. Legalább egy megbízható szövetségesünk maradjon, amikor a helyes cselekvés lehetőségeit keressük a fenntarthatósági kalandjátékból egyre átláthatatlanabb civilizációs túlélőtúrába váltó világban.
Kép | Adam Pretty, Ausztrália, Getty Images
Sport, 1. díj, egyedi
A falmászó Georg farakáson edz a bajorországi Kochel am See-ben, Németországban, szeptember 15-én.
A falmászók kisebb, hat méternél alacsonyabb sziklatömböket vagy köveket másznak meg kötél és heveder nélkül. A falmászás az ambiciózusabb hegymászás és alpinizmus edző tevékenységeként indult, de mára önálló sportággá nőtte ki magát. A müncheni mászó edzőtermek és sportlétesítmények a COVID-19 járvány miatt bezártak, a leleményes sportolók ezért új edzésmódszerekhez folyamodtak.
WORLD PRESS PHOTO kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban | 2021. szeptember 24 – október 25.