A képleírásban – mint cseppben a tenger – meglátható a világ bonyolultsága és korunk ellentmondásossága. A képaláírás kulcsszavai: mennoniták, maja méhészek, erdőirtás, szója, genetikai módosítás, bio minősítés, veszélyeztetett megélhetés. Ezek a szavak így, önmagukban szinte semlegesek, de ha feltárjuk a hátterüket, az összefüggés-rendszerüket, világossá válik, mit értünk „bonyolult ellentmondásosságon”. Vegyük sorra!
1. Mennoniták
A mennoniták egy keresztény felekezet, amely a reformáció nyomán szakadt ki a katolicizmusból. Miután Luther kiszögezte tételeit, robbanásszerűen jelentek meg Európa különböző pontjain – német, francia, svájci városokban – közösségek, amelyek a maguk módján próbálták újraértelmezni a Szentírást, keresték annak eredeti értelmezését.
Ilyen irányzat volt többek között az anabaptista is. Maga a név a görög (ana = ’-ra, -re, fel’) és (baptizó = ’bemerít, bemárt’) kifejezésből ered, s jelentése lényegében „újra”-keresztelés. Az anabaptisták nem tartották érvényesnek az újszülöttek megkeresztelését, mondván, hogy a keresztségnek a Krisztus-hit felelős megvallásának kell lennie. Ezért a gyermekként egyszer már megkeresztelt híveik felnőtt fejjel újra megkeresztelkedtek, s ráadásul annak ősi, eredeti jelentése szerint úgy, hogy víz alá merítkeztek, ezzel jelképezvén, hogy az addigi Én „meghalt”, s új ember „született”.
Az anabaptisták nemcsak a keresztelés módját értelmezték másképpen, mint a többségi katolikusok, hanem a társadalom egész berendezkedését, működését is szerették volna a krisztusi tanításokra alapozni. Némelyik gyülekezet vagyonközösséget hirdetett, némelyik megtagadta a katonai szolgálatot, nem fogadták el feljebbvalóiknak sem a főpapokat, sem a világi hatalmasokat. Mindez oda vezetett, hogy a fejedelmek és egyházvezetők egyaránt üldözték őket. Bár az anabaptisták alapvetően erőszakmentességükről voltak ismertek, az üldözés nemegyszer fegyveres harcokba torkollott.
Az elüldözött, bujdosó baptista csoportokat végül Menno Simons (mai szóval) holland katolikus pap vette szárnyai alá, aki 1536-ban maga is újrakeresztelkedett. Szigorú egyházi fegyelemmel gyülekezetté szervezte híveit. Az ő követőit nevezték és nevezik ma is mennonitáknak.
Az állandóan elő-előtörő vallásüldözés hatására sok mennonita vándorolt ki az USA-ba. (Ott szakadtak ki közülük 1693-ban az amishok.) Onnan mentek tovább Közép-Amerikába, s még tovább Dél-Amerikába. De Afrikában is vannak mennonita gyülekezetek. Mindenhol eléggé zárt közösségeket alkotnak, sokszor már az öltözködésükről – pl. jellegzetes kalapviselésükről – is felismerhetőek. A jézusi tanítás alapján, mértéktartóan élnek, és szorgalmasan dolgoznak – többnyire a mezőgazdaságban.
2. Szántóföldek a Yucatán-félszigeten
A mennoniták Mexikóba, a Yucatán-félszigetre is eljutottak, s ott most – többek között – szójababot termesztenek. A rájuk jellemző fegyelmezettség a fotón is látszik. Yucatán volt a maja civilizáció központja. Mivel viszonylag közel van az Egyenlítőhöz (é. sz. 18o), eredeti élővilága buja dzsungel, trópusi esőerdő. Itt mezőgazdasági tevékenység – hacsak nem vadászó-gyűjtögető – csupán az őserdő kiirtásával lehetséges. Valószínűleg az ősi maják is így gazdálkodtak, de ők mindig máshol alakítottak ki az őserdőben „kerteket”, s azokat 10-20 év múlva hagyták visszaerdősülni. A mai – ipari jellegű – mezőgazdasági termelés erre nem ad lehetőséget. Most, amit egyszer elvettünk az őserdőből, már nem hagyjuk „parlagon”, nem engedjük, hogy évtizedek alatt legalább megközelítően visszaálljon az eredeti élővilág természetes egyensúlya.
A mennoniták – a fotóról jól láthatóan – szintén erdőirtással jutottak szántóföldhöz. Az őserdő irtása nyilvánvalóan veszteség, hiszen egy addig természetes (vagy legalábbis természet-közeli állapotú) élőhely mesterségessé válik. Ráadásul ahol eddig nagy biodiverzitású erdő volt, ott most kis diverzitású, monokultúrás ültetvény van.
Márpedig a biodiverzitás csökkenése kulcsfontosságú baj. A természeti rendszerek alapvető jellemzője a biodiverzitás, a biológiai sokféleség. Fajok, azokon belül taxonok, és azokon belül az egyedek sokfélesége. Becslések szerint kb. 20 millió faj van a Földön. A szám bizonytalanságának az is oka, hogy ebből a sok millióból még csak 1-2 millió fajt ismertünk meg, ennyiről van szakszerű tudományos leírás. A többit még nem „fedeztük fel”.
Az egyedi sokféleség pedig azt jelenti, hogy hiába vagyunk már közel 8 milliárdnyian, nincs a világon két tökéletesen egyforma ember. Aki tudja, hogy mire kell fókuszálni, még a legegyformább ikrek között is látja a különbséget. De nincs két tökéletesen egyforma kutya, feketerigó, éticsiga, szúnyog vagy földigiliszta sem. Csak tudni kell, mit figyeljünk – esetleg mikroszkóp alatt. Nincs két egyforma tölgyfa az erdőben, vagy fűszál a réten.
A diverzitásnak óriási jelentősége van a földi bioszféra életképességében, stabilitásában, rezilienciájában. A reziliencia egy rendszernek azt a képességét jelenti, hogy erős külső behatás után mennyire tudja kiheverni a traumát, sérülést. Minden rendszernek van valamekkora rezilienciája; egy virágos rétnek, egy embernek, egy civil szervezetnek, egy országnak, a Földnek. De nem mindegy, mekkora. Az pedig erősen függ a sokféleségtől. Nézzünk erre példát!
Egy gyönyörű virágos rét sok száz növény-, állat-, gomba- és baktériumfaj együttese, ahol a fajok között nagyon bonyolult hatások, kölcsönhatások szövedéke szabályozza a rét életét. Tegyük fel, hogy tucatnyi, egymástól alig megkülönböztethető rovar közül valamelyik szoros kapcsolatban van egy meghatározott virágos növénnyel, ugyanis egy-két hétig annak a nektárján él, cserébe viszont elvégzi a virág beporzását. Létükben tehát kölcsönösen függnek egymástól. Mi történik, ha egyszer – mondjuk egy vegyipari baleset következtében – átmenetileg kipusztul innen ez a bizonyos rovarfaj? Mivel így szabaddá válik egy táplálékforrás (a nektár, amit eddig ez a rovar „birtokolt”), a sok hasonló rovar közül lesz egy, amelyik kis idő múlva „rárepül” az erőforrásra, s most ő hasznosítja annak nektárját, s végzi el a beporzást. Ha nem lenne tucatnyi hasonló életmódú rovar a területen, akkor a beporzás híján az adott növényfaj is eltűnne onnan.
A diverzitás tehát a stabilitás záloga, a reziliencia nélkülözhetetlen alapja. Ha tehát egy magas diverzitású – azaz sok faj élőhelyéül szolgáló – erdő helyett szántóföld van, az óriási diverzitás-csökkenést jelent. A szántóföld ugyanis olyan rendszer, amelyet – legalábbis a gazda szándékai szerint – egyetlen faj alkot. Egy búzatáblában emberi szempontból minden más növény nem kívánatos. Egy szójaültetvénybe a gondos mennonita gazda nem enged be más növényt. Ökológiai szempontból nem jó, hogy a ma szokásos mezőgazdasági területek általában monokultúrák, mert így csökken a reziliencia is. Mezőgazdasági terület – a kifinomult permakultúrától eltekintve – soha sem „önjáró”, csakis folyamatos emberi beavatkozással, erőforrások felhasználásával tartható működésben. Egy szántóföld, ahol egyedül búza (vagy napraforgó, kukorica, repce stb.) vagy éppen szója van, csakis vegyszerek (gyomirtók, rovarirtók, műtrágyák) alkalmazásával tartható megfelelő állapotban. Ezek nélkül igen hamar megszűnik a monokultúra jellege, megjelennek más (gomba-, baktérium-, növény-, állat-) fajok. Ettől nő a biológiai diverzitás, viszont „oda a termés”.
3. Szója – GMO
A szójabab (Glycine max) kelet-ázsiai növény, de a világ szójatermelésének több mint 80%-át amerikai államok adják. Ebben van némi ellentmondás, de ismerünk hasonló példákat, pl. a földi mogyoró amerikai eredetű, de afrikai államok, valamint India és Kína termesztik a legtöbbet. A szója a világ összes mezőgazdasági termelőterületének 6%-át foglalja el. Vetésterülete alapján jelenleg a világon a 4. legjelentősebb növény. Az állattenyésztés és az ipari haltenyésztés elképesztő mennyiségben igényel szóját takarmány céljából. Ezért termesztenek a yucatáni mennoniták éppen szójababot. Biztos a kereslet. Az emberi fogyasztásra termesztett szója is fontos, de az a teljes termesztési mennyiség 2%-a.
A szója fontos az emberi táplálkozásban, ugyanakkor tele van ellentmondással.
Nézzük először a pozitívumait! Hüvelyes növény, ezért a gyökerén olyan baktériumok élnek, amelyek képesek a levegő elemi nitrogénjét megkötni vegyületek formájában. A hüvelyes termések ennek köszönhetően gazdagok fehérjékben (hiszen a fehérjét alkotó aminosavak felépítéséhez szükséges a nitrogén). Ráadásul a szója fehérjéje közel teljes értékű fehérje, vagyis táplálkozástani értéke az ember számára megközelíti a hús/tojás/sajt értékét. Magas a hasznos lecitin- és omega-3 zsírsav-tartalma, továbbá gazdag fontos ásványi anyagokban is (Mg, Ca, Se, Fe, Zn). Magas fehérjetartalmának és vízmegkötő képességének köszönhetően kiváló sűrítő és térfogatnövelő adalékanyag. Gyakran szerepel a különböző húskészítmények (virslik, felvágottak), a kenyér, a margarin, majonéz, csokoládé, sütemények, kekszek, instant porok, kakaóitalok, de még a tápszerek összetevői között is.
Valószínűsíthető gyógyhatások alapján egyes kozmetikumokba is tesznek szójakivonatot; tehát nemcsak esszük, hanem kenjük is magunkra. Életünk szinte minden területén találkozunk vele.
Mik a problémák? A szójabab nyers állapotban, de még sima főzés után is enyhén mérgező. Ráadásul van benne egy gátlóanyag, amely blokkolja a fehérjék emésztését végző enzimeket (a proteázokat). A kínaiak már évszázadokkal ezelőtt is tudták, hogy a szója csak speciális erjesztés után fogyasztható, miután „tönkrement” ez a gátlóanyaga. Az élelmiszeripar ma a szóját szinte vegyipari folyamatokkal teszi emberi fogyasztásra alkalmassá: magas hőmérséklet és nagy nyomás; hol savas, hol lúgos, hol szerves oldószeres kezelés; kicsapatás, derítés, szűrés. Ez sokakat elijeszt a szójatermékek fogyasztásától.
Más probléma, hogy magas benne az ún. fito-ösztrogének mennyisége. Nem a szója az egyetlen növény, amely az emberi ösztrogénnel rokon fito-ösztrogént tartalmaz, de egyikben sem ilyen magas annak mennyisége. Az ösztrogén – másképpen tüszőhormon – lényegében női hormon. Az elhatárolás persze nem ilyen egyszerű, hiszen a férfiakra és nőkre jellemző hormonrendszer nem abban különbözik, hogy az egyikben csak ez van, a másikban csak az, hanem az arányban. A herékben a hím nemi hormon (tesztoszteron) mellett – kis mennyiségben! – ösztrogén is termelődik. Jogos tehát a kérdés, hogy ha a táplálékkal sok fito-ösztrogén jut a szervezetünkbe, nem zavarja-e meg a nők – és főleg a férfiak – hormonális egyensúlyát. Erre a kérdésre egyelőre nincs biztos válasz.
Probléma az is, hogy a szója tájidegen a Yucatan-félszigeten. Ugyanakkor ezzel messzemenően nincs egyedül. Száz és száz tájidegen (idegen-honos) növényt termesztünk világszerte. Nálunk például a kukorica tájidegen, hiszen az meg épp közép-amerikai eredetű. A tájidegenség kérdésköre tehát messze túlnyúlik a szója-problémán.
További probléma – s ebben az esetben konkrétan a mennoniták szójatermesztésével –, hogy GMO szóját termesztenek. A GMO az angol Genetically Modified Organism (genetikailag módosított szervezet) rövidítése. Miért kellett a szóját gén-módosítani? A válasz egyszerű: hogy ellenálló legyen a glifozáttal szemben. A glifozát egy gyomirtószer, a Monsanto cég dollármilliárdok befektetésével kifejlesztett terméke. Ez a szer nem válogat aszerint, hogy mi, emberek, mit tekintünk gyomnak, és mit hasznos növénynek. (A „gyom” egyébként olyan növény, amelyik nem ott nő, ahol akarod.) Ha tehát egy normál szójaültetvényt glifozáttal permeteznek, nemcsak a gyom pusztul el, hanem a szója is. Ezért a Monsanto – újabb dollármilliárdokkal – 1994-re előállította a GMO szóját, amely ellen hatástalan a glifozát, nyugodtan rá lehet permetezni, miközben minden más növényt elpusztít.
Az Amerikában (s ez most nem csak az USA-t jelenti) termesztett szójának lassan már közel 100%-a GMO, s minthogy a világ szójatermelésének döntő részét Amerika adja, a világ tele van GMO-szójával (akár takarmány, akár étel). Hangsúlyoznunk kell, hogy a szója génmódosításának valószínűleg nincs közvetlen káros hatása az ember szervezetére. Eddig legalábbis nincs bizonyított eset arra, hogy bármiféle betegség okozója lett volna.
Ugyanakkor világszerte perek folynak a Monsanto ellen a föltételezhetően glifozát okozta női terméketlenség, férfi magtalanság, valamint rákos esetek miatt. Sok országban be is tiltották a használatát. Nehézség, hogy a glifozát esetleges ártalmait vizsgáló orvosi kísérletekhez ma már nehéz összeállítani ún. kontroll-csoportot (tehát találni olyan embereket, akik még soha sem „találkoztak” a glifozáttal), mert a több évtizedes nagy mennyiségű használat miatt gyakorlatilag nincs ember, akinek a szervezetében ne lehetne kimutatni a glifozát maradékát. Ez a vegyület nagyon nehezen bomlik le, s ha csak nyomokban van is az élelmiszereinkben, szép lassan felhalmozódik, feldúsul a szöveteinkben.
A glifozáttal kapcsolatos egyre nagyobb számban jelentkező problémák miatt az Európai Tanács 2017-ben megpróbálta betiltatni a szer európai használatát. A kezdeményezés azonban megfeneklett, mert nem alakult ki konszenzus: egyes országok – köztük Magyarország is – arra szavaztak, hogy még további 5 évig engedélyezett legyen a glifozát ezen a földrészen is.
4. Bio méz
A Yucatánon élő őslakos maják – többek között – méheket tartanak, és mézzel kereskednek. Mézüknek külön értéket ad, hogy bio minősítéssel rendelkezik. Az egészséges táplálkozás hívei számára ugyanis fontos, hogy ételük-italuk minél természetesebb legyen, és magasabb áron is megveszik a biotermékeket. A gyomok és a termést károsító rovarok elleni permetek hatóanyagai szinte kivétel nélkül természetidegen anyagok. Olyan kémiai vegyületek, amelyek csak laboratóriumokban állíthatók elő.
Egy permetezőszer ipari gyártása előtt természetesen sokfajta vizsgálatot kell elvégeznie a gyártónak, amely igazolja, hogy adott körülmények között nem mutatható ki közvetlen káros hatása. De soha nem lehetünk biztosak abban, hogy ezeknek az anyagoknak időben távoli és áttételes módon sincs semmiféle ártalmas következménye. Ismerünk példát arra, hogy egy szintetikus gyógyszer csak a tablettát beszedő nő leánygyermekében, s ott is csak kamaszodáskor okozott súlyos fejlődési zavart.
Lehet, hogy a „biomániások” idegenkedése túlzó és gyakran alaptalan, de ha a maják méhkaptárainak közelében GMO-szóját termesztenek a mennoniták, akkor a méhek onnan is gyűjthetnek virágport és nektárt. S mivel génmódosított növény, nyilván nyugodtan gyomirtózzák is az ültetvényt, tehát az ott gyűjtött méz már nem „tiszta”, nem „bio”.
Veszélyben van a yucatáni őslakosok megélhetése. Látszólag a mennoniták „miatt”. De ez nem ilyen egyszerű. A mennoniták évszázadokkal ezelőtt kénytelenek voltak elhagyni őseik földjét. Menekültek voltak Amerikában. Dolgos mezőgazdákként érthetően olyan növényt termesztenek, amelyre biztos igény van a piacon. Amerikában gyakorlatilag csak génmódosított szójavetőmag kapható, tehát azt termesztenek. A mennoniták nem vádolhatók ebben a történetben. Ők csak szemei egy láncnak. A világgazdaság összes felelős vezetőjének kellene bölcsebben, a jövő iránt nagyobb felelősséggel és sokkal nagyobb óvatossággal döntenie minden olyan kérdésben, amelyben tájidegen fajok, természetidegen vegyületek szerepelnek.
*
A yucatáni mayák ebben a könyörtelen kapitalista kereskedelmi harcban nagy eséllyel gyengének minősülnek; gazdaságilag az ellehetetlenülés fenyegeti őket; valószínűleg vesztesek lesznek. Ha nem most, később. Vajon hova menekülhetnek őseik földjéről?