sort áll a nyomor
bőgő gyomorral az éhség
a sötét sorból kikandikál
szemében a napot holdat csillagokat
csillogtató kisgyerek a riadt jövő
éhesek hosszú sora fáradt fekete felhők
a reménytelen jelen egén
jóllakni a cél
vagy megúszni ezt az egészet –
ki van a sor végén és ki az elején
ki a közepén ki áll ki előtt ki a
másik mögött akit a sors ideköpött
várakozás közben megvénült arcok
a szánalmas idő elsötétülő monitorai
talán kezdhetné az Isten
a teremtést a legelején
kép | Hír, 1.díj, sorozat, Jelölt, Az év fotója
Ivor Prickett, Írország, The New York Times számára
2017. január 16. – 2017. szeptember 16. Több hónapos ostrom után július 10-én az iraki kormány bejelentette, hogy Moszul felszabadult az Iszlám Állam megszállása alól, noha egyes városrészekben még folyt a harc. Moszul keleti részét már 2017 januárjának végére sikerült visszafoglalni, Moszul nyugati része, különösen a sűrűn lakott Óváros, nehezebb feladatnak bizonyult. A tűzharc több ezer polgári áldozatot követelt, a túlélőknek súlyos víz- és élelmiszerhiánnyal is meg kellett küzdeniük.