nem volt mindig így, ezért meg kellett dolgozni,
kiforgatni zsebeket, ingujjat feltűrni, nadrág-
szárat szaggatni, elásni mindent mélyre
még negyven év a teljes idomvesztésig,
hogy a felpuhult formák és szétfoszló színek
visszatérjenek az alaktalan ősmatériába
senkit ne tévesszen meg a mozdulatlanság,
kívülről úgy tűnhet, hogy ez a magány,
de belül forrnak és munkálnak tovább
a rejtelmes hús-vér hangszerek: mellkasban
a dobogás, a feszes nyak, mint felhúrozott gitár
– mind a közéjük tévedt csend ellen agitál
az üresedés visszhangja köröz a szálak között,
ide befűz pár kertvégi emléket kötőanyag gyanánt,
oda betold néhány viszonyítási pontot,
és ott lesz majd mindenütt, dombok tövében,
folyók és tavak partján, falvak félhomályában,
az éjszaka fény-fraktálos műholdfelvételén
a némaság topográfiája, ez minden, ami semmihez
sem elég, szólni kéne végre, de szólni már kevés,
mert visszatérnek, amíg a hallgatás beleegyezés
Daniele Volpe, Olaszország | Hosszú távú munkák 3. díj
Ixil népirtás
Az 1980-as években, az 1960-tól 1996-ig tartó guatemalai polgáháború közepén, az állam támogatását élvező hadsereg minden őshonos maját a gerillák támogatói közé sorolt. Az ország nyugati részén, a Sierra de los Cuchumatanes közelében élő ixil maja közösség módszeres népirtás áldozatává vált. A hadsereg áldozatait gyakran titkos tömegsírokba temették, a távoli hegyekbe menekülők közül pedig sokan a hiányos táplálkozás vagy egyébként kezelhető betegségek miatt haltak meg. Az exhumálások fontos részei a mészárlások bizonyításának és a túlélők gyászának, akik végre méltó temetéssel vehetnek búcsút szeretteiktől. A fotós ezzel a munkával járul hozzá az ország történelmi emlékezetének erősítéséhez, és nyújt segítséget a guatemalai népnek a feledés ellen.
Azonosításra váró személyes holmik 2017 novemberében.
WORLD PRESS PHOTO kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020. szeptember 24 – október 25.
