Pixeles valóság | WPP2020
WORLD PRESS PHOTO kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban 2020. szeptember 24 – október 25.
WORLD PRESS PHOTO kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban 2020. szeptember 24 – október 25.
nem volt mindig így, ezért meg kellett dolgozni, kiforgatni zsebeket, ingujjat feltűrni, nadrág- szárat szaggatni, elásni mindent mélyre még negyven év a teljes idomvesztésig, hogy a felpuhult formák és szétfoszló színek visszatérjenek az alaktalan ősmatériába senkit ne tévesszen meg a mozdulatlanság, kívülről úgy tűnhet, hogy ez a magány, de belül forrnak és munkálnak
Jevgenyij Vlagyimirovics, galambocskám, hogy mondhatod, hogy ez az immár egy kilométeres, 86 méter mély kráter egy tájseb? Hogyan lehetne ez a fantasztikus, ritka képződmény seb? Épp te, mint mamut-DNS-re vadászó paleontológus, nem látod bele a trilobitát, a háromkaréjú ősrákot, amit a Természet formáz meg Neked? Engem
„Ha minket támogattok, enni kaptok, ha ellenünk vagytok, kinyírunk titeket.” José Efraín Ríos Montt, 1982, Fegyver és Bab Program Milyen nagyszerű, milyen világos, katonás, semmi barokkos körmondat, mellébeszélés. Így beszél egy hadfi, egy tábornok, igazi erős ember, aki képes volt katonai puccsal magához ragadni a hatalmat, hiszen
Rejtélyes lyukak Az utóbbi években – az első hírek szerint Szibéria északi részén, valamint a Jamal félszigeten (az Ob északi tengeri torkolatánál) – különös lyukak keletkeztek a földben. Nem is kicsik! Némelyik száz méter átmérőjű, másik tíz méter mély. Néha ott élő rénszarvas-pásztorok észleltek nagy durranást
Nálatok miért csak egy gyerek van? Nem akartatok többet? Olyan jó lenne Vologyának egy húgocska. Meg neked is jót tenne, ha babázhatnál még
Először azt mondták, rendetlen a kertünk, de maradhatunk, csak gereblyézzük össze a port, metsszük meg a sövényt és fogjuk be a pofánkat. Rendbe tettünk mindent, és azt mondták, nem lesz baj, csak javítsuk meg a tetőt, a homlokzaton a beázást és mind az öt repedést. Elkészültünk gyorsan, de nem mentek el. Egyre többen jöttek, sétáltak a füvön, meggyet
Uram, már tíz éve Veled voltam én is, amikor bárányod, Juan Gomez Sambrano életét 1982 februárjában elvetted. De amíg ez a fotó a virrasztás pillanatáról el nem készült, eszembe sem jutottak egymásba átjáró, elmepukkasztóan bizarr lépcsőképeim, amelyeket oly kaján örömmel rajzolgattam egykor. Bevallom, megértésedet remélve,
Délutánonként kialvatlanul ébredek, mióta beköltöztek a szomszéd lakásba. Pedig jólesne az alvás, szükségem is lenne rá. Ha nem pihenem ki magam, az életemmel játszom. Koncentrálnom kell, olyan erősen és hosszan, hogy azt nem lehetséges fáradtan, törődötten. − Ma éppen, hogy megúsztad, tesó − mondta a minap
Az igazi urakat ne palotákban meg kastélyokban, szolgahaddal körülvéve keresd. Menj falura, ott találod őket. Már az apjuk apja is tudta, hogy mi a rend és a viselet: tiszta ing, kalap és rendes nadrág meg csizma. Zsebkendő, fújás után összehajtogatva. Templom. Utána kocsma, egyenes háttal, nem