A futball – megismételhetetlen csoda. Szinte valamennyi izom finomra hangolt mozgása kell, hogy a labdával az történjen, amit az elme eltervez. Úgy hajtani uralmunk alá egy játékszert, hogy valójában minden mozdulat, legyen az sikeres vagy sikertelen, saját tökéletesedésünk útját építi. Mert az „addig gyakorlok, amíg nem megy elég jól” kitartásra ösztönző nevelő ereje, a „megcsináltam, képes vagyok rá” én-építő öröme, s még a „lessünk el újat” szakadatlan kihívásokat közvetítő végtelensége is ugyanabba az irányba tart: a szem, a láb, a test és a köztük szakadatlanul közvetítő agy magas rendű egymásra találásához, tetszés szerint elnyújtott, az időből kiszakított pillanatokkal.
És ez még csak a joga bonita: trükközz, játssz a labdával, mutasd meg, mit tudsz kihozni magadból. Mire ebből csapat meg meccs lesz, mellé épül a különleges játékélmény. A láb és a labda találkozásából már csel, passz vagy lövés formálódik, a repertoár elképesztő méretűvé tágul, ahogyan az érintések tökélye a pillanatnyi helyzetet szolgálja. Választhatunk az azonnali vagy a labda átvétele utáni továbbítás meg a labdavezetés között, de úgy, hogy minden mozdulatot ezerféleképpen tudunk kivitelezni, attól függően, hogy mi szolgálja legjobban a csapat érdekeit. Hogy miként értékeljük az adott szituációt, milyen döntést milyen gyorsan hozunk meg, és miként hajtjuk azt végre. Hogyan tudjuk kiküszöbölni a talaj egyenetlenségeiből, az ellenfél jelenlétéből fakadó zavaró tényezőket úgy, hogy közben saját játékostársaink mozgásával és szándékaival is folyamatosan kapcsolatban maradunk, egy tizenegy karú polipnak a nagy egészt szolgáló nyúlványaként. A labda nélkül is szakadatlanul azon jár a fejünk, hogyan helyezkedjünk, hogyan tévesszük meg a velünk szemben állót, hogyan keressünk gyenge pontot, hogyan használjuk ki saját erősségeinket, hogyan igazodjunk a taktikához és a stratégiához, hogy megtapasztalhassuk a gólszerzés semmi máshoz nem hasonítható kollektív adrenalinvulkán-kitöréseit és a győzelem katartikus mámorát. Ami nincs alázat, precízió, összetartás, hideg fej, gyakorlás, összeszorított fog, csapatszellem, lelkesedés, tanulásra kész kíváncsiság, hosszú távú célok kijelölése nélkül – a fejlődéshez és a még jobb teljesítményhez vezető út az élet iskolája is, embernevelde is.
A 21. század elejére a versenysport-népszerűségi listák vezetőjeként a futball, ez a csodálatos játék a modern társadalom egyik legocsmányabb szegletébe sodorta magát, az üzlet, a média, a korrupt sportvezetés, a lezüllött klubvilág és a struccpolitikusok bornírt szövetségével. A képernyők világa segít, hogy a legjobbak patikamérlegen kimért, egyre unalmasabb csatáiba is bepillanthassunk a helyi negyedosztályú meccsek izomlazító- és alkoholszagú kisvilágai mellett – és felismerjük, hogy mindenütt ugyanazzal szembesülünk. A magas rendű képzettséget, fizikumot és elmét igénylő nagyszerű képességkohó gátlástalan szimulánsok, bíró arcát leüvöltő barmok, sunyi trükközők, turházóművészek, alattomos sípcsont-törők, utánrúgók, karmolók, csipkedők, harapók, bordára és nyakra könyöklők, mezmarcangolók, ocsmányul káromkodók, társgyalázók és ellenfél-hergelők, anyázók, mutogatók, edzőre legyintők, zsigeri reklamálók, piti csalók seregeit köpi ki a pályákra, ahol a sportszerűségből és a szépségből annyi marad, amennyit ez a közeg enged neki. Az emberből és az emberségből még annyi sem. A fizikai határok feszegetése vagy a sérülten játszatás nem a kizsigerelt focistákat szolgálja, hanem a klubokat, akik azzal az élethazugsággal teszik tönkre fiatal játékosaikat, hogy káprázatos karrier várhat rád, csak áldozz fel mindent, hiszen a hatalmas fizetésért megéri. Csakhogy a csúcsra nagyon kevesen jutnak fel, és az oda vezető utat eldobott, elhagyott, megtévesztett kis legények összetört álmai és megrendült egészsége szegélyezi. Ez a fajta élsport embertelen, és a játék szabályait alakító vámszedők, a korrupt nemzetközi szervezetek, a FIFA és az UEFA ezt a szellemet szolgálják ki. Számos sportág választotta a saját jövője érdekében, hogy három elv mentén elkezdi átalakítani magát: védd jobban a játékos testi épségét, fokozd a játékélményt, amely az adott sportág szépségeiből enged többet a pályára, és korlátozd az agresszió minden formáját (vagyis engedj be több sportszerűséget, játékosságot a pályára). A kézi- vagy a kosárlabda ezirányú sikereiből semmit sem tanulva a futball irányítói szerint a plebs csonttörő gladiátorokat akar látni, hatalmas és életveszélyes becsúszó szerelésekkel, taktikai szabálytalanságokkal, visszahúzással, „kézimunkával”, reklamálással. Mindenáron a rombolás szellemével.
Hogy miért történik így, azt most ne firtassuk. Csak nézzük és csodáljuk Virginie-t, az elegáns és atlétikus benini kislányt, mire képes máris a labdával a „Gouande-i Gazellák” kék mezében. Örüljünk neki, hogy a futball révén kicsit megnőtt az esélye, hogy elkerülje a korai lányanyává válást. Talán középiskolába is járhat majd, ha hét gyereket nevelő édesanyja, Belasse Tchari bírja a mezei munkát, hogy két nővérével együtt taníttathassa őt.
Egy gyerekvédő, humanitárius szervezet, az 1937-ben alapított Plan International programját látjuk megvalósulni. Benin-szerte 16 csapatot keltettek életre, hogy a sport révén többet tehessenek saját jövőjük alakításáért a fiatal afrikai lányok. Programjuk már javában futott, amikor a FIFA, a futball világszervezetének delegációja is az országba látogatott, hogy támogassa a sportág népszerűsítését. Ebből elnöki bejelentés következett, hogy négy bentlakásos futballiskolát hoznak létre, amelyek közül az egyik lányokat fogad majd. Kellenek ugye, a tehetségek, a 2019-es női labdarúgó világbajnokság váratlanul nagy nézettséggel futott…
Hogy Virginie-t az akadémián keresztül egy európai női csapatban karrier vagy a kunyhó sötét mélye várja, azt nem tudjuk még. Csak sejtéseink lehetnek arról is, hogy az egykori állami gondozott, Maka István „Csoki” vezette négykorosztályos foci-programnak mit köszönhetnek a halmozottan hátrányos helyzetű monori, vagy a Lugosi Zoltán által indított hasonló programnak a zagyvapálfalvai és mezőberényi roma gyerekek. Hogy meddig tart ki Mezei István Grund Programja Toponáron és másutt. A mai futballnak ők a hősei (és nem az utánpótlásnevelésnek álcázott lenyúlások bajnokai, vagy a kizárólag élsportra és stadionokra irányított közpénzpumpa szorgalmas működtetői). Nekik köszönhetően hihetünk még abban, hogy ha másképp nem, legalább így tovább él valami a labdarúgás csodájából.