Az USA-ban divat lett tigriskölyköt tartani házi kedvencként. Vajon mi ennyire vonzó egy kis-tigrisben?
Egyáltalán, miért tartunk házi kedvencet?
Erre a kérdésre nem lehet röviden válaszolni, mert nagyon sok ága-boga van. Kutyát azért, mert nincs még állat, amelyik ennyire társunk lehet. Állat-etológiai vizsgálatok mutatják, hogy az emberrel való kapcsolattartásban a kutya az emberszabású majmokat is felülmúlja. Tudtunkkal a kutya az egyetlen állat, amely „ért” a gazdi nézéséből; abból, hogy hova néz. Érti, hogy a ránézés odamutatás. Macskát (többek között) azért, mert lenyűgöző a kecsessége, eleganciája; imponáló az autonómiája, még a gazdival szemben is megőrzött függetlensége.
Teknőst, papagájt, halat, kígyót, tengerimalacot, törpenyulat, botsáskát és még ki tudja mit tartunk – az egyiket, mert szép, a másikat, mert szórakoztató vagy érdekes. Ki így, ki úgy, de legtöbbünk valamiért vonzódik az állatokhoz.
A kölyök-állatokhoz még inkább vonzódunk. Miért?
Az utódok – kölykök, fiókák, porontyok – gondozása a legtöbb állatnál ösztönös viselkedés. Egy nőstény rókának nem kell tanulnia, hogyan szoptassa kicsinyeit. A költő madár, ha tátogó csőrt lát, az ösztöneinek engedelmeskedve etet.
Ez az utódgondozási ösztön az emberben is megvan, de már nem tisztán biológia; az ösztön-alapra ráépült egy sereg tanult viselkedésforma: például az adott társadalom által elvárt íratlan szabályokhoz vagy saját pedagógiai elvekhez igazodás.
Az utódgondozással kapcsolatos ösztönalap része az is, hogy a kisgyermekekre jellemző testarányok puszta látványa is kiválthatja bennünk a megkülönböztetett figyelmet. Az egyedfejlődés során a különböző testrészek nem egyformán növekszenek. A kisgyereknek – a test többi részéhez viszonyítva – nagyobb a feje, s rövidebbek a végtagjai. A csecsemők feje teljes testmagasságuknak nagyjából a negyede, a felnőtteké csak a hetede; a törzs hosszához képest az újszülött lába nagyjából ugyanakkora, a felnőtté azonban a másfélszerese. Ha meglátunk – akár csak rajzolt körvonalak formájában – egy csecsemőre jellemző testarányú emberalakot, rögtön tudjuk, hogy kisgyerek. És az emberek nagy részében azonnal beindul valamiféle figyelem, gondoskodási-tanítási szándék.
Érdekes módon ez a gondozási ösztönünk az állatkölykökre vonatkozóan is működik. Az állatok – legalábbis az emlősök – testrészeinek aránya ugyanis az emberéhez hasonlóan változik. Egy macskakölyök nem geometriailag kisebbített macska. Messziről látszik, hogy nem kisméretű felnőtt, hanem kölyök. A testéhez képest nagyobb a feje és rövidebb a lába. Ezért jobban vonzódunk hozzá, mint általában az állatokhoz.
Számos család sétál a kelepcébe, hogy húsvétkor megvásárolja a kisnyuszit, mert „olyan édes”. És egy-két hétig az is marad. De pünkösdre már nagy nyúl lesz. És szeretnének megszabadulni tőle; már inkább nyűg a gondozása, mint örömös játék. Ugyanezért engednek szabadon például seregnyi ékszerteknőst. Amíg elfért a tenyerünkben, addig aranyos volt. Egy év múlva már nem az. Még mindig szép, de már nem olyan vonzó. Csökken az érzelmi kötődés; és legfőképpen: már nem váltja ki bennünk a „gondoskodási ösztönt”. Maradt a „ha már vállaltuk” felelőssége, de egyszercsak ez is elfogy, s útjára bocsátjuk egy kis patak vagy tó partján.
S ezzel – éppen az ékszerteknőssel kapcsolatban – fontos természetvédelmi kérdéshez jutottunk, amely szorosan kapcsolódik a házi kedvencek tartásához, különösen az idegen-honos fajok esetében. Az ékszerteknős Magyarországon nem őshonos. Hosszabb ideig él és nagyobbra is nő, mint a mocsári teknős. Erősebb is. És szép lassan kiszorítja az élőhelyéről egyetlen természetes teknősünket.
A tigris „nagyított macska”. Ez is fokozza a vonzerejét?
A macskafélék a ragadozó emlősök egyik nagy családja. Sok közismert állat tartozik ide: oroszlán, leopárd, jaguár, gepárd, ocelot, puma, hiúz, és persze a vadmacska, amelyből háziasítottuk a macskát.
A közismert rigmus, hogy „az oroszlán is egy macska, csak egy kicsit nagyobbacska”, lényegében butaság, hiszen – minden biológiai rokonság és hasonlóság ellenére – a macska nem kicsinyített oroszlán. [Mint ahogyan a gyerek sem kicsinyített felnőtt!] Mégis: van abban valami igazság, hogy egy tigriskölyök sok szempontból hasonlít egy macskakölyökhöz. A mozgása ugyanolyan kecses, hajlékony, rugalmas, erős, de tízszer akkora. Felületesen nézve: „nagyított macska”. S ennek megfelelően a gyönyörködés is „nagyított” benne: Ezt hívják úgy, hogy „szupernormális inger”. Az anyamadár, ha meglát egy tátogó csőrt, ösztöneinek engedelmeskedve azonnal bele akar tenni valami eledelt. S az esetek nagy részében az a fióka kapja a finom falatot, amelyik a legnagyobbra tátja a csőrét. Föltehetően azért, mert ő a legéhesebb. A kakukkról tudjuk, hogy más madár – például nádirigó – fészkébe teszi a tojását, s a fészek gazdájára hagyja a kikelt kakukkfióka etetését. Mivel a kakukkfióka eleve nagyobb, mint a fészek igazi gazdájának saját fiókái, nagyobbra is tátja a csőrét, s így folyton ő kap enni. A normálisnál (jelen esetben a nádirigó fiókánál) nagyobbra tátott csőr – vagyis a szupernormális inger – mindent felülír.
Így vannak a tigriskölyköt házi kedvencként tartók is. Kedvencük tízszer akkora, mint egy házimacska, ezért a szépsége is szupernormális. Szupervonzó.
A veszélyes szépség is vonzó?
Egy állatkölyök elfogadja – kénytelen elfogadni – a rangsorban neki jutó helyet. Pontosan tudja, hogy a felnőtt egyekhez, valamint a többi kölyökhöz képest hol van a helye. Igazodik a rangsorban nála előrébb álló egyed jelzéseihez, parancsaihoz. Engedelmeskedik, hiszen ha nem tenné, kapna is kisebb-nagyobb fájdalommal járó figyelmeztetést. S végképpen eszébe sem jutna a „főnököt” megtámadni. Tudomásul veszi a sorrendet.
Ez így van a tigriskölyök esetében is. Valaki(ke)t ő is elfogad feljebbvalónak. Ha egészen kicsi korától emberek között növekszik, embergazdáit tekinti „főnöknek”, hiszen tőlük kap ételt is, figyelmeztetést is.
A szabad természetben azonban a rangsor nem örök. Ahogy a kicsi növekszik, előbb-utóbb megközelíti, vagy el is éri testi erőben, ügyességben az addigi vezért. S ekkor vége a békének. Az ifjú megharcol az időssel; megpróbálja átvenni a szerepét. Vagy sikerül, vagy nem. De itt már „vérre megy”.
A házi kedvencként tartott kistigris is növekszik, fejlődik, erősödik. Elérkezhet a pillanat, amikor kitör belőle a ragadozó állat, s onnantól az embergazdáját már nem „főnöknek”, hanem potenciális zsákmánynak látja. És támad. A cirkuszok állatidomárjai is ebben a helyzetben vannak. Amíg a már felnőtt tigris elfogadja az idomárt „főnöknek”, addig engedelmeskedik neki, végrehajtja a mutatványt, s meg is kapja érte a jutalomfalatot. De sajnos elő-előfordul a világ cirkuszaiban, hogy valamelyik tigris – akár minden előre látható jel nélkül – hirtelen megváltozik, kilép „beosztott” szerepéből, s tragédia következik be.
A házi tigriskölyök tehát nemcsak szép, de veszélyes is. Ha ma még nem, holnap már az lehet. Akik otthonosak az ilyen állattartásban, valószínűleg meg tudják saccolni, hány hónapos koráig nem várható, hogy átváltozik ragadozóvá. De ezek csak átlagok, valószínűségek.
A tigriskölyök-dédelgetésben a veszély is izgalmas lehet. Rengeteg embert vonz a veszélyesség. Nagy turisztikai sikere van olyan programoknak, amelyek némi kockázatot jelentenek. „Adrenalin” jelzővel hirdetnek magas fák koronájában kialakított akadálypályákat, extra gyors motorcsónakokkal száguldozást. A félelemmel vegyes izgalom a vonzereje seregnyi „vidámparki” játéknak, a bungee jumping ugrásoknak, de még a sziklamászásnak vagy a szabadulószobáknak is. A hormonális vészhelyzet (magas adrenalin-szint a vérben) feldob, fiatalít, örömérzetet kelt.
*
Tegyük egymás mellé a vonzóerőket! A házi kedvenc kistigris 1) szép állat, 2) ráadásul „gyerek”-állat, 3) méretei miatt szupernormális szépség, és 4) nem utolsósorban a veszélykeresés bizsergető vonzását is megadja. Tulajdonképpen akár meg is érthetjük, hogy miért lett olyan divatos az USA-ban a tigriskölykök házi kedvencként tartása, s miért hajlandó sok-sok család nagy pénzeket fizetni ezekért az örömökért.
Szomorú ellenpont ugyanakkor, hogy mindeközben a szabad természetben élő tigrisek pusztulnak. Most már nem attól, hogy befogják a vad egyedeket, hiszen döntően mesterségesen tenyésztett tigriskölykökről van szó, hanem mert szép lassan elfoglaljuk az élőhelyüket. Kiszorítjuk őket a világból.
Steve Winter, USA | Korunk kérdései 2. díj, sorozat
a National Geographic számára
5000 és 10 000 közé tehető a fogságban élő tigrisek száma. Vándorcirkuszok és egyéb vállalkozások tenyésztenek tigriseket, és pénzt szednek be a simogatásukért, a közös fényképezkedésekért. Magánszemélyek is tartanak tigrist háziállatként. Összehasonlításképpen: mindössze 3900 tigris él a vadonban Ázsiában és 1659 a kijelölt állatkertekben szerte a világon. Négyhónapos korára a tigriskölyök már túl nagy és veszélyes lesz háziállatnak, ezért a gazdája eladja. A végállomás feltehetően az illegális kereskedelem a tigris testrészeivel.
Hulkkal, a 12 hetes tigriskölyökkel játszanak a McCabe család tagjai a Ringling Állatgondozó Központban Eureka Springsben, Arkansas államban.
WORLD PRESS PHOTO kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020. szeptember 24 – október 25.