precíz bemetszés az ég alján
az átázott textúrából vörös
fény csöpög a tájra már mióta
nem számolom a hajnali hegeket
csak úgy átfolyatom a reggeleket
az azsúros emlékezeten
ez a nap is így indult
a tudat a sarokban mint szú
a fában ha serceg tompán
reszket vonaglik új utat
kutat menekülne de nincs hova
társas magányzárka lett otthona
az ajtófélfára festett jelek
akár rabosító négy pecsét
kérjük halkítsa le közérzetét
a felboncolt hiány ciklusa
túl sok lett a kevés
annyit szorongattam hogy
felhólyagosodott a türelem
miközben csontjai meszes
szilánkjait pergette ki
a megrepedt mennyezet
(nincsen szélesség és nincsen
hosszúság csupán a távolság
tartós a távolságtartás
és a befelé bomló mélység
amint óvatos lázadással elképzelem
az élet vonalát tenyereden)