Z. Karvalics László – URAK
1023
post-template-default,single,single-post,postid-1023,single-format-standard,stockholm-core-1.2.2,select-theme-ver-5.3,ajax_fade,page_not_loaded,wpb-js-composer js-comp-ver-6.4.1,vc_responsive

Z. Karvalics László – URAK

Az igazi urakat ne palotákban meg kastélyokban, szolgahaddal körülvéve keresd. Menj falura, ott találod őket.

Már az apjuk apja is tudta, hogy mi a rend és a viselet: tiszta ing, kalap és rendes nadrág meg csizma. Zsebkendő, fújás után összehajtogatva. Templom. Utána kocsma, egyenes háttal, nem hangoskodva, megállva ott, hogy épp csak fejbe kólintson a bor. Nőt távolról csodálni, tisztelni, szülőktől engedélyt kérni sétára, anyósnak kezet csókolni, asszonyt elvenni, gyereket nevelni, hűséget megtartani. Az asztalnál ima és csend, meg kanalazási sorrend. Szülőt és gyereket magázni. A kéz csak nagy ritkán járjon el, amikor már végképp nem bír magával valamelyik pernahajder. Az öreget és a hagyományokat tisztelni, a társakat segíteni.

Az urak akkor is urak, amikor a földet túrják. Nem perlekednek Istennel, amikor csapásokkal sújtja őket, tudomásul veszik, ha két kézzel ad. Urak reggeli készülődés közben, urak a jószág etetésekor, urak ebédnél, ahogyan páratlan eleganciával szalonnát kanyarítanak a kenyérre bicskával. Urak, amikor elfogják a szökött tehenet. Urak, amikor adnak, és urak, amikor kérnek. De leginkább tánc közben azok, amikor ragyog róluk a büszkeség, az erő, a nemesség és a méltóság.

Urak mindenütt. Bretonok, szicíliaiak, pomerániaiak, tótok, mezőségiek. Orosz muzsikok. Dán parasztok.

De leginkább a Sierra de los Cuchumatanes mentén élő maja férfiak az urak, akik túlélve egy iszonyatos genocídiumot, felperzselt falvakat, éhezést, tömeggyilkosságot asszonyaik és lányaik szervezett megerőszakolását, a névtelen tömegsírok exhumálása közben is ugyanazok, mint mindig. Miért is lennének mások? Dologidő van, s most ez a dolog.

 

Daniele Volpe, Olaszország | Hosszú távú munkák 3. díj
Ixil népirtás
Az 1980-as években, az 1960-tól 1996-ig tartó guatemalai polgáháború közepén, az állam támogatását élvező hadsereg minden őshonos maját a gerillák támogatói közé sorolt. Az ország nyugati részén, a Sierra de los Cuchumatanes közelében élő ixil maja közösség módszeres népirtás áldozatává vált. A hadsereg áldozatait gyakran titkos tömegsírokba temették, a távoli hegyekbe menekülők közül pedig sokan a hiányos táplálkozás vagy egyébként kezelhető betegségek miatt haltak meg. Az exhumálások fontos részei a mészárlások bizonyításának és a túlélők gyászának, akik végre méltó temetéssel vehetnek búcsút szeretteiktől. A fotós ezzel a munkával járul hozzá az ország történelmi emlékezetének erősítéséhez, és nyújt segítséget a guatemalai népnek a feledés ellen.
A helyi közösség tagjai egy exhumáláson Xe’Xuxcapban 2013. április 16-án.
WORLD PRESS PHOTO kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
2020. szeptember 24 – október 25.