Leborulok előtted, erdő. Hullámzó tömböd fölé füstként emelkedik az oxigénfelhő, megújuló erőforrás vagy, míg az utolsó csíra, tetű, gyökér el nem ég.
Megcsókolom a lábnyomodat, ember. Győztél, tiéd itt minden, az utolsó hamuvá vált falevelet is besöpörheted a borítékba, amit a negyedéves jelentés mellé csatolsz.
Térdet hajtok, fejet hajtok a többség akarata előtt, a részvényesek…
Először azt mondták, rendetlen a kertünk, de maradhatunk, csak gereblyézzük össze a port, metsszük meg a sövényt és fogjuk be a pofánkat. Rendbe tettünk mindent, és azt mondták, nem lesz baj, csak javítsuk meg a tetőt, a homlokzaton a beázást és mind az öt repedést. Elkészültünk gyorsan, de nem mentek el. Egyre többen jöttek, sétáltak…
Nem haltam ám meg, csak pihenek kicsit. Hajnal óta gyűjtök, előbb egy törött tányér széle megvágta a lábamat. A folyó állítólag meghalt, de nekem tetszik, hogy tele van színes műanyaggal. Ebből élünk. Itt egyedül vagyok, és kedvem szerint mesélhetem a történetüket. A palackok a legfontosabbak. A félliteres kólás például a gimis srácoktól jön, amikor mozi…