Azt mondják, van odafent valami, de tévednek. Ha valaki, én tudom. Ők csak azokat a tompa dobbanásokat hallják, én azonban minden áldott nap megállok a lyuk alatt, minden egyes nap, ha mondom, és csak bámulom a leszüremlő fényt. Hagyom, hogy melengesse arcomat, átitassa bőrömet, pórusaimon át egészen a szövetekig hatoljon. Rajtam kívül senki sem ismeri…

A semlyék felett hálóként terült el a hajnali fény. Álmos bivaly mozgatta meg elgémberedett tagjait, hordónyi testében lábra kelt az élet. A víz felszíne néhányat bugyogott, majd hártyaként átszakadt, ahogy az asszony kiemelkedett. Onnantól aztán nem mozdult. Feje kissé hátrafeszült, arcát jobbra és felfelé fordította, a napkorong irányában, meztelen melle és törzse a földre mutatott.…