Lackfi János – ÁDÁM ANYÁK NAPJÁN

Mit nézel, mint Ádám anyák napján? Milyen magányban, milyen zsibbadásban lépdel, akinek kihúzták összes fogát, illetve kihúzták apját-anyját az életéből? Nagy véres lyuk tátong a helyükön, mindig odatéved a nyelve, ezeket a krátereket nem lehet megszokni, ott lesznek akkor is, ha meggyógyulnak idővel. Ott pörög örökre az árva az idő anyaméhében, egy mosógép dobja, dobálja…

WPP2019

Novák Gábor – LÉNYEGÉBEN HALOTT

Ujjaim begyéről lefoszlik a hús, körmöm alól kiserken a vér, annyiszor próbáltam már átszakítani a valóság szürke szövetét – a vasúti híd rozsdálló acéltraverzeit nézem, ha el tudnám hajlítani, talán átdöfnék az eget, én pedig benézhetnék a kulisszák mögé, és megtalálnám a magam igazát. Hajnalodik – bádogcsónak pöfög el a folyó színén, hullámokat kelt, melyek átrendezik…

WPP2019

Victor András – A MENNONITÁK ÉS A GMO SZÓJA

A képleírásban – mint cseppben a tenger – meglátható a világ bonyolultsága és korunk ellentmondásossága. A képaláírás kulcsszavai: mennoniták, maja méhészek, erdőirtás, szója, genetikai módosítás, bio minősítés, veszélyeztetett megélhetés. Ezek a szavak így, önmagukban szinte semlegesek, de ha feltárjuk a hátterüket, az összefüggés-rendszerüket, világossá válik, mit értünk „bonyolult ellentmondásosságon”. Vegyük sorra! 1. Mennoniták A mennoniták…

WPP2019

Szabó Attila – EGY KIHALÁSRA ÍTÉLT FAJ

Kihűlő csontokról, mosdatlan öregekről kellene beszélni, az infúzióvégekre tapadt ujjlenyomatokról, vagy arról, ahogy kapára támaszkodva megállt egy pillanatra nagyapám, mielőtt összeesett a krumplibokrok között. Levetkőztetni egy öreg, halott testet, akár egy gyereket az esti fürdetésnél, és odabújni mellé utoljára, könnyek nélkül. Emlékekbe kapaszkodni, meghámozni, apróra vagdalni módszeres figyelemmel, miként a cefrének szánt szilvát a hordóba,…

WPP2019

Lipták Ildikó – VIZET

Egy egész lavórnyi vizet borítottam ki miatta. Ott bóklászott a környékemen, akárcsak a múltkor az a férfi a hivatalból. Az, amelyik magával akart vinni. Amelyik nem hitte el, hogy itt mindenem megvan. Hirtelen nem találtam a ponyvát, amit a napokban gyűjtöttem be, így nem tudtam máshová rejtőzni, mint a lavór alá. Ha jól összehúzom magam, pont…

WPP2019

Kapitány Máté – LÁP-ASSZONY KEZÉBEN

A semlyék felett hálóként terült el a hajnali fény. Álmos bivaly mozgatta meg elgémberedett tagjait, hordónyi testében lábra kelt az élet. A víz felszíne néhányat bugyogott, majd hártyaként átszakadt, ahogy az asszony kiemelkedett. Onnantól aztán nem mozdult. Feje kissé hátrafeszült, arcát jobbra és felfelé fordította, a napkorong irányában, meztelen melle és törzse a földre mutatott.…

WPP2019

Fecske Csaba – KÉT LÓ, VÖRÖSBEN

a pokol leszakadt kemenceajtaja vörös fénnyel világítja meg e világvégi kopár tájat idők vége idők kezdete ahol és amikor megtörténhet bármi és a dráma írott és íratlan szabályai szerint meg is történik meg kell hogy történjen két kipányvázott ló a kegyetlen vörösségben az aljas levegőben nem látni de bizton tudható hogy feláll hátukon a szőr reszket a bőrük mint békanyálas őszi tó vize testük…

WPP2019

Makó Ágnes – ÚJRAHASZNOS

Nem haltam ám meg, csak pihenek kicsit. Hajnal óta gyűjtök, előbb egy törött tányér széle megvágta a lábamat. A folyó állítólag meghalt, de nekem tetszik, hogy tele van színes műanyaggal. Ebből élünk. Itt egyedül vagyok, és kedvem szerint mesélhetem a történetüket. A palackok a legfontosabbak. A félliteres kólás például a gimis srácoktól jön, amikor mozi…

WPP2019

Vörös István – TÉRDIG VÍZBEN

Gyönyörű nő gépfegyverrel a kezében, leginkább avarhalomnak öltözve a megvédendő természet nevében arcára árnyéksávot festett szépen, hogy a vadállományt őrizze. Gyönyörű nő gépfegyverrel a kezében, föllép a vadak érdekében, egy egész erdő az ő inge. A megvédendő természet nevében eggyé válik vele egészen, mint Földanya jön erre. Gyönyörű nő gépfegyverrel a kezében, a jövő felől…

WPP2019

Taizs Gergő – SOSEM VOLT SEHOGY

„a dallamod, Joanna Brouk, örömteli, s egyszerre bús” lelkemre vettem, mélyen beszívtam a porladó várost, sóder ülepedett tüdőmre, süllyedése halálos lepukkant térkövek hazudták a változás lózungját, fent poliészter jelszavaink valának zászlórúdján „mindig lesz valahogy” – üzente a folyami PET palack, „tititi-tátátá-tititi” – dalolták a madarak kócos-szikár dallamát dobolta bennem a kényelem, mikroműanyag jövő, atomjaira hasadt…