Délutánonként kialvatlanul ébredek, mióta beköltöztek a szomszéd lakásba. Pedig jólesne az alvás, szükségem is lenne rá. Ha nem pihenem ki magam, az életemmel játszom. Koncentrálnom kell, olyan erősen és hosszan, hogy azt nem lehetséges fáradtan, törődötten.
− Ma éppen, hogy megúsztad, tesó − mondta a minap Japán, és az ép szemében mintha valódi aggodalmat láttam…
Nálatok miért csak egy gyerek van? Nem akartatok többet? Olyan jó lenne Vologyának egy húgocska. Meg neked is jót tenne, ha babázhatnál még... Igazán elférnétek, nem? Nagy ez a ház, és még bővíteni is lehet. Dehogyis, nem vagy te még öreg ehhez. Mása is negyven felett szülte a harmadikat, mondjuk nem néz ki jól, de…
hogyan nőnek a rákok erről mesélt az egyre kényelmetlenebb meszes váz ledobásának meg- megismétlődő rituáléjáról mikor a testhez simuló merev héj képtelen tovább tágulni és követni a térfogat-növekedést
a nyomasztó szorítás el- viselhetetlenségéről a fojtogató félhomályról és a növekedéssel járó vedlésről mesélt hogyan növesztenek újra a ragadozók elől komor kövek alá bújva tágasabb kitinpáncélt a…
lány ül a kerekesszékben a levegőbe betonozva az arc senkiföldje nem műveli érzelem takarója a semminek ez a fiatal test csak van magának mint útszéli kő amiben megbotlik olykor a figyelmetlen idő –
mit észlelnek a mélyen ülő szemek unottan nyelik el a fényt bejáratai elhagyatott barlangnak…
precíz bemetszés az ég alján az átázott textúrából vörös fény csöpög a tájra már mióta nem számolom a hajnali hegeket csak úgy átfolyatom a reggeleket az azsúros emlékezeten ez a nap is így indult
a tudat a sarokban mint szú a fában ha serceg tompán reszket vonaglik új utat kutat menekülne de nincs hova társas…
Mifelénk nincs foglalkozásuk, csak munkájuk az embereknek. Testüket a ruha alatt sosem éri a nap. Hajlataikban éjjel megmozdulnak az idegen testek, kézfejükön munka közben kidülled az ér. A temetőben a földből kifordult fűcsomók közt dülöngélő kőkeresztek, a szél himbálja a vödröt a kút hengerén.
Az asszonyok rengő felkarral nagy fazekakban keverik az ételt, és annyi gyereket…
a sorvadó tekinteten át mélyen belátni a szemgödörbe a porlepte gondolatokig, ahol megrekedt az idő, és a félbetört mozdulatok mentén kiszáradt végtagok sorjáznak
láthatatlant tapint a sötétben, a szárazságot éjjeli képekkel oldja: álmában tenger vagy patak partján ül, ebihalakat bámul vizeshordóban, bárkinek a nevét írja a vízre, hullámzás, csobogás, kopoltyús lárvák rajzása oszlatja szét
aztán,…
ma azon igyekeztem hogy még ne emlékezzem a holnapra játék nélküli megfejtésre előrehozott választásra hogy elfeledjem a megtörténtté válás eljövendő perceit centiméterről centiméterre közelebb az ismert bekövetkezéshez az orrlyukak tágabb értelemben sem szívhatnak be ismerősebb levegőt hát ezt akartam elkerülni ott ültünk mi hárman te én és a holnap a nagyszobában mindhiába azt inhalálva hogy…
Kihűlő csontokról, mosdatlan öregekről kellene beszélni, az infúzióvégekre tapadt ujjlenyomatokról, vagy arról, ahogy kapára támaszkodva megállt egy pillanatra nagyapám, mielőtt összeesett a krumplibokrok között. Levetkőztetni egy öreg, halott testet, akár egy gyereket az esti fürdetésnél, és odabújni mellé utoljára, könnyek nélkül. Emlékekbe kapaszkodni, meghámozni, apróra vagdalni módszeres figyelemmel, miként a cefrének szánt szilvát a hordóba,…
látja megáll bennem a kanál figyeli vergődésemet az ütéseket most visszaadja az asztal hófehér téglalapja mint nyár közepén téli pusztaság nem könyvek pecsétes lapjai a tested tanít meg lemondani rád zárul – hogy nyugodtan alhass – mint műtét után összevarrt has néznek a ráncok a falrepedések hallgat a függöny fényes négyszöge láthatatlan csomagot bontok spárgája…